Pered község - obec Tešedíkovo

videoarchívum 
index falunkról önkormányzat szervezetek intézmények dokumentumok fórum fotóalbum Peredi Újság naptár
 
Természeti Viszonyok
A falu rövid története
A község gazdasági fejlődése
A község egyházi, valamint középületei és műemlékei
A község neves személyiségei
A község szimbóluma

Üdvözöljük Pereden!

Pered (1948-tól szlovákul Tesedíkovo) területileg a Mátyusföld része. Keletről a Vág folyó, nyugatról a Kis-Duna és ennek mellékágai veszik körül. A község kataszterével határos települések: Deáki, Vágsellye, Hetmény, Zsigárd, Királyrév és Alsószeli. A legközelebbi városok: észak felől Galánta, délkeletről Érsekújvár, délről Guta, Ml. Komárom, nyugatról pedig Dunaszerdahely. A falu az 1996-os közigazgatási reform értelmében a Vágsellyei járás része.

Pered - Természeti Viszonyok

A község viszonyait nagyban befolyásolta a Vág és a Kis-Duna folyó, gyakori áradásuk következtében a falu katasztere hosszú időn át mocsaras volt. Csak a múlt század második felétől került a Vág állandó mederbe. Ez a tény valamint a falu határában kiépített csatornák tették lehetővé a termőterületek megnövelését.

Talajszerkezete erősen kötött, gazdagon termő feketeföld. Csak a folyók jelenlegi és múltbani medreinek közelében van homokos talaj. Századunk elején a határban még több erdős rész volt, ezek nagy része ma már eltűnt, s rájuk csak az Erdőosztály határrész emlékeztet. Az erdős területek fokozatosan csökkentek, termőterületekké alakították őket. Ma az erdőterületek szempontjából a község katasztere az egyik legszegé nyebb a környéken.

A község belterületén számos tó volt. Közülük a mai napig fennmaradt az Emlékkő, Vásártér, Kistéglások, Nagytéglások, Telek-tó és a Kurcsa. A hetvenes években helytelen intézkedések következtében betöltötték a Vermeket, ahol szeméttelepet hoztak létre, s az egykori Földverem helyén zöldövezetet, parkot és játszóteret alakítottak ki. A belterületen található tavak úgy keletkeztek, hogy területükből nyerték a földet a házak sárfalai, illetve vályogtéglái számára. Jó minőségű téglaalapanyag van a község külterületének egy-egy részén.

Pered külterületén két tó található, a Fekete ér és a Sebes ér. Ezek alighanem buzgárok voltak. Nagyon régiek, hiszen velük már az első írásos emlékekben találkozunk. Jelenleg mindkét tó és környéke államilag védett terület. A tavak gazdagok nádban, sásban, kákában és más vízinövényzetben. Partjaikon ma már ritkaságszámba menő vadalma és vadkörtefák vannak.

A község belterületén két védett hársfa található. Az egyik a plébánia kertben, a másik a temetőben a kápolna mögött. Életkoruk több mint száz év. A Golgotát körülvevő búrfák a község természeti kincseinek gazdagságát tanúsítják.

A falu rövid története

A község nevének írásos említésével első ízben a Pannonhalmi Apátság Albeus-féle birtokösszeíró oklevelében találkozunk, amely az 1237-1240 közti időszakban íródott. Az oklevélből kitűnik, hogy Pered az apátság Salya nevű birtokával volt szomszédos. Pered ekkor már mint villa, vagyis falu említődik. Ez időben feltehetően királyi birtok lehetett, mivel IV. Béla 1251-ben az általa alapított túróci premontrei kolostornak ajándékozta a falut (ekkor mint Purud szerepel) Sellyével, Királyfával, Hoszszúfaluval, Királyrévvel és több ma már elpusztult településsel együtt. A falu lakóinak sorsa egybefonódott a már említett települések lakóinak sorsával. Sellye fokozatosan az uradalom központja lett. A falu eredeti leg minden bizonnyal magyar település volt, bár a mai napig fennmaradt Kunság helynév arra enged következtetni, hogy kun betelepülés is történt, erről azonban írásbeli forrás nem maradt fenn.

A 15-16. században a Szentgyörgyi grófoknak is volt a határban részük, ami miatt a 16. században komoly per támadt a túróci prépostság és a szentgyörgyi grófok utódai között. A pert a király volt kénytelen orvosolni. A 16. században komoly változások történtek a falu életében. A mohácsi csata után korán, 1529-ben pusztított a török a környéken, s így gyakorivá váltak a birtokviszony-változások. Rövid időre a falu Nyári Ferenc birtoka lett, majd 1535-től Révay Istváné és Révay Ferencé, azonban 1548-ban már az esztergomi érsekség birtokaként említik a források. 1586-ban Peredet, Sellyét, Királyfát és Hosszúfalut ismét a túróci prépostság kapta meg, amelyet ekkor már a jezsuiták bírtak. Ezen esemény döntően befolyásolta Pered további sorsát, annak ellenére, hogy 1605 után rövid időre elvesztették. Az esztergomi érsek, Pázmány Péter adta ismét a jezsuitáknak, hogy jövedelmét az egész sellyei uradalom jövedelmével a jezsuita iskolaügy, 1635-től a nagyszombati egyetem fenntartására használják.

A 17. században a falut többször érte török támadás. A legrosszabb helyzet Érsekújvár eleste után volt, amikor az egész környék török kézre került. Az 1664-es török adóösszeírás idején a következő vezetéknevű lakosok éltek Pereden: Kovács, Farkas, Sellei, Urbanec, Udvari, Harvát, Pákosdi, Kobár, Borsáni, Báni, Nímet, Lencse, Bakol, Simodi, Rác, Badi, Rolák, Forgács, Kis, Inacs, Tót, Nagy, Varga, Takács, Barbíl, Bakos, Szárcsa, Gulás, Mészáros, Lukács, Filep, Hasko, Garai, Golós, Pösze.

Érsekújvár felszabadulásával 1685-ben a közvetlen katonai veszély megszűnt a környéken. A béke csak rövid ideig tartott, mivel Pered II. RákócziFerenc szabadságharcának idején ismét harctérré vált. A katonai egységek csak a nagyszombati csata után hagyták el a környéket. Nemcsak a háborúk, hanem az azt követő pestisjárvány is hozzájárult ahhoz, hogy az 1715-1716-os adóösszeírások új betelepülésekről tanúskodnak. Új vezetéknevek ekkor a Baji, Balázs, Csanádz, Készek, Herencsaerovszky, Pattyús, Szabó, Zachar, Vincze, Pálinkás, Kontár és a Földvári. A falu nagyságára ebben az időben legjobban az egyházlátogatási jegyzőkönyv bejegyzése enged következtetni, mely szerint főutcájának bejárása 18 percet,az egész falu körbejárására pedig 1 órát vett igénybe.

A 18. század hetvenes éveiben a község jelentős változásokon ment keresztül. A jezsuita rend feloszlása után 1773-tól Pered új földesura a Királyi Kamara lett, majd II. József a felosztatott rendek vagyonát a tanulmányi közalapítvány rendelkezésére bocsátotta. A birtok jövedelmét a budai egyetem fenntartására használták fel, a diákok támogatására, valamint az egyetemi alapítványhoz tartozó épületek karbantartására és fejlesztésére.

Miután II. József létrehozta a Nyitrai Vagyonigazgatóságot, amely a Kamara birtokait közvetlenül irányította, Pered is ezen Vagyonigazgatóság alá került. Ezek a reformintézkedések rövid ideig voltak csak érvényben, II. József halála után az egész egyetemi alap igazgatása egy új hivatal, a Vágsellyei Közalapítványi Igazgatóság hatáskörébe került.

Az első hivatalos népszámlálás idején, 1787-ben Perednek (Királyrévvel együtt) 186 háza és 1360 lakosa volt, akik 286 családot alkottak. A faluban 663 nő és 697 férfi élt, akik mind római katolikusnak vallották magukat. 1804-ben Perednek már 1600 lakosa volt. A lakosság száma 1828-ban 1893-ra emelkedett. Ugyanekkor 264 házat tartott nyilván a hivatalos statisztika. Pered Pozsony vármegye legjelentősebb községei közé tartozott. A külső járás Galánta központú, főszolgabírója az 1834-ben keltezett jelentésekben Pozsony vármegye legjobb helységének nevezi.

A községet a 18. század második felében és a 19. század első felében sok csapás érte. Főleg a Vág folyó áradása jelentett nagy veszélyt a községnek, így pl. 1788-ban, majd 1828-ban és 1831-ben árvíz borította nemcsak a kültelkeket, hanem elárasztotta a falut is. Az 1834-es évben tűzvész pusztított a községben. A legnagyobb veszélyt a kolerajárvány jelentette. A járvány 1831. július 27-től szeptember 13-ig szedte áldozatait, mégpedig 50 személyt. Az 1834-es évben 31 család költözöttel Krasskó vármegyébe. Ezek főleg zsellérek és felaprózott jobbágytelkü földművesek voltak. Az elvándoroltak között volt 1 bognár és 1 takácsmester is.

Pered község legjelentősebb történelmi eseménye az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal függ össze. A község a peredi csata kapcsán íródott be Magyarország és egyben Közép-Európa történelmébe. Korabeli forrásokból ismerjük, hogy Pereden és környékén felbuzdulva fogadták a forradalom egyenlőség és testvériség jelszavát. Ez érthető, hiszen a községben a felaprózott jobbágytelkek voltak jellemzőek. Jóllehet a csata az egész környéket érintette, a legjelentősebb hadműveletek mégis Pereden történtek. A peredi csata a szabadságharc vesztes csatái közé tartozik. Az első csatára 1849. június 16-án került sor az Asboth Lajos ezredes által vezetett II. magyar hadtest, valamint Knézics Jenő által vezetett III. hadtest, illetve a IV. Császári hadtest csapatai között, melyet Pott Gusztáv ezredes és Theising tábornok vezetett. Az ütközet Farkasd és Király rév felől Zsigárdnál kezdődött, és Pereden folytatódott. A kezdeti sikerek után a magyar csapatok Peredig szorították a császári sereget, s miután a császári csapatok erősítést kaptak Hertzinger vezetése alatt, a magyar csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. A döntő csata 1849. június 20-án és 21-én zajlott. E vesztes csata magyar tábornokai közt van Görgey Artúr és Klapka György is.

A peredi csata a magyar seregek vereségével ért véget, amihez hozzájárult az a tény is, hogy az osztrák sereg segítségeként érkező Fjodor Panyutyin orosz altábornagy hadosztálya június 21-én itt lépett először harcba. A magyar sereg vesztesége holtakban és sebesültekben több mint ezer volt. A peredi csatával nemcsak a Vágvonal veszett el, de megpecsételődött a magyar szabadságharc sorsa is, mivel ekkortól az osztrák és az orosz szövetséges túlerővel szemben a magyar sereg már nem tudta győzelemre vinni a harcokat. A peredi csata emlékét a Pozsonyi Honvédegylet jóvol tából 1869-ben állított emlékmű, valamint a templom és plébánia falába beépített ágyúgolyók őrzik. A község egy része a június 21-ei csata következtében leégett. A lakosság közül 5 személy életét vesztette. A szántóföldek termése tönkrement. Az ugyanazon év június 12-ike és augusztus 22-ike között pusztító kolerajárvány 155 ember életét követelte. A forradalom által kivívott változások csak nagyon lassan éreztették hatásukat. 1851-ben a Bach-kormány megszüntette a közalapítványi birtokok prefektúráját, és a vagyonkezelést a budai magyar pénzügyi igazgatóság kezébe adta.

1864-ben Perednek 2177 lakosa volt, akik 360 házban laktak. A falut ez időben sem kerülték el az elemi csapások. Az 1866-os évben ismét nagy kolerajárvány pusztított a községben. A járvány megszűnését követően a peredi lakosság fogadalmat tett, hogy minden évben szeptember 5-én böjtöt tart, amelyet koleraböjtként tisztel a lakosság. Ez a fogadalom még ma is élő hagyomány. A kolerajárvány szomorú tenyéré egy nagyobb méretű Mária-kép is emlékeztet a katolikus templomban.

1869-ben létrejött a Vágsellyei Kerületi Közalapítványi Igazgatóság, ami tulajdonképpen a prefektúra tevékenységének felújítása volt.1905-ig működött. A mezőgazdasági birtokokat a főigazgatóság kisebb bérletekbe adta, így a peredi birtokokat is. Az 1890-es évben nagy tűzvész pusztított a községben. Pered a különböző viszontagságok és elemi csapások ellenére rövidesen felépült. A századfordulón Pered lakosainak száma már 3414.

A múlt század második felében községünk kataszterében nagy sáskajárás pusztított. A szájhagyomány szerint a sáskasereg repülés közben felhőként eltakarta a napot, ahol pedig leszállt, ott rövid időn belül nagy gabonaterületeket legelt le. A kártevők ellen a lakosság úgy védekezett, hogy nagyobb méretű deszkát erősítettek a talpukra, és agyontaposták a sáskákat, ill. népiesen a szecsköket. Ennek következményeként községünk lakosságát máig is „szecsköknek" becézik.

A község jelentős földterülete 1905 és 1914 között a közalapítványi birtokok vágsellyei felügyelőségéhez, majd az oktatásügyi minisztériumhoz tartozott. A község fejlődését az I. világháború úgyszólván megbénította. Az 1914-1918-as háborúnak 131 peredi áldozata volt. A háború hőseinek a község 1931-ben emelt emlékművet a község főterén.

Az I. világháború után a trianoni békeszerződés értelmében Peredet a többi felvidéki településsel együtt az újonnan létrejött Csehszlovákiához csatolták. Az I. Csehszlovák Köztársaság idején a község határának egy részét a közalapítványi birtokok központi igazgatóságához csatolták, amely 1950-ig működött. Az 1938-as bécsi döntés értelmében a Felvidéket, így Peredet is, visszacsatolták Magyarországhoz, majd a II. világháború után, 1945-ben ismét Csehszlovákia része lett.

A világháború befejezése sem békét, sem nyugalmat nem hozott. A lakosságra újabb meg próbáitatások vártak. A Kassai Kormányprogram, valamint a Beneš-dekrétum által a felvidéki magyarság osztályrésze a jogfosztottság lett.

1947-ben a magyar családok százait deportálták kényszermunkára Csehországba, Peredről 153 családot. Ugyanebben az évben és 1948-ban a falu népe megélte lakosságcsere címén 585 család erőszakos Magyarországra való kitelepítését is.

A falu élén 1945 áprilisától kormánybiztos, majd helyi közigazgatási bizottság állt. Ezzel megszűnt a települések 500 éves önkormányzati felépítése és működése. Az 1948-as hatalomátvétel után a társadalom minden területén, így a településeken is állami közigazgatás vette át az irányítást.

1948 februárjában a hatóság figyelmen kívül hagyva a község Pered, Purud, Pöröd neveinek több mint 700 éves múltját a „Pered" történelmi helységnevet Tesedíkovo-ra változtatta. Az új nevét a község Tessedík Sámuelről kapta, aki 1742. április 20-án született Alberten Pest megyében, s mint evangélikus lelkész, pedagógus és nemzetgazdász Szarvason tevékenykedett, majd ott is halt meg 1820. december 27-én.

Mivel Tessedík Sámuel szlovák történelmi személyként szerepel, így a helység megnevezéséről szóló törvény értelmében Pered azon 13 település közé tartozott, amelyek nem kapták vissza 1990 után az eredeti történelmi megnevezésüket. Ezért az 1995. március 6-ai népszavazás eredményeként Pered elsőként nyújtotta be igényét a hivatalos megnevezés mellett a község történelmi nevének megjelölése ügyében. A belügyminisztérium tudomásul vette a népszavazás eredményét, ellenben a történelmi helységnévtábla elkészítését nem biztosította. Ezért községünk önkormányzatának határozata értelmében a saját költségünkön megrendeltük és ki is helyeztük az előírásoknak megfelelő Pered helységnévtáblákat.

A község élén már a középkorban a bíró és az esküdtek álltak. Pered bíróinak nevével már a 16. század óta találkozunk írásbeli forrásokban.

Az 1991-es évtől változott a község közigazgatása. Önkormányzati hatáskörét előbb 21, majd később 11 tagú képviselőtestület és önállóan választott polgármester biztosítja.

A község lakosságának számát a statisztikai adatok igazolják leginkább. Az 1909-es évben a lakosság száma 3414, majd 1939-ben 4348 személy, 1960-ban pedig 4454 volt. A következő években a lakosság munkahelyhez való alkalmazkodása következtében ez a szám jelentősen csökkent.

Az 1991-es népszámlálás adatai alapján a község lakosainak a száma 3816, ebből 3254 magyar ajkú, ami az őslakosság 85,27%-át képezi, 545 szlovák ajkú, vagyis az őslakosság 14,25%-a, továbbá a községben él 11 cseh, 1 roma, 2 ukrán és 3 egyéb nemzetiségű lakos.

A község felekezeti megoszlása: római katolikus 3187, vagyis 83,52%, protestáns-evangélikus 288 személy, vagyis 7,55%, görögkatolikus 2 személy, vagyis 0,05%, felekezet nélküli és ismeretlen vallású 339 személy.

A község gazdasági fejlődése

Pered község gazdasági fejlődése a középkortól követhető. Területén már akkor mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak. Főleg a szarvasmarha-tenyésztés volt számottevő, valamint több oklevél is említi, hogy a község környékén gyümölcsösök voltak. Mivel abban az időben e terület még nagyon mocsaras volt, jellemző volt a halászat is.

A török megszállás idején a község már erős gazdasági település. Ezt igazolja az 1549-es Pozsony megyei portaösszeírás is, amely Pereden 18 paraszt, 12 zsellér és két egyéb birtokú portát tart számon. Két jobbágyportánál az összeírás megjegyzi, hogy ezek puszták, ami valószínűleg a török betörések következménye. A 17. században az 1664-es évből származó török adóösszeírás szerint Pereden 47 háztartást és 61 fejadófizető személyt tartottak számon, Sellye náhijának (török közigazgatási egység) legnépesebb adófizető községe, beleértve Sellyét is, ahol kevesebb volt az adófizető, mint Pereden.

A búzatizedek, a juh és sertésadó, valamint a méhkasadó a község fejlett mezőgazdasági termeléséről tanúskodnak. Az egész adó összege 13 010 akcse volt, ami Sellye, NI. Galánta adójánál is nagyobb.

Az 1694-es évben a községet halászközségként említik, ahol több halászcsalád telepedett le az Alföldről. A török megszállás súlyos gazdasági terhet jelentett a lakosságnak. Fokozatosan felaprózódtak a jobbágytelkek is. Ezt bizonyítja az 1697-es évből fennmaradt adóösszeírás. Ennek alapján a községben 19 féltelkes, 9 negyedtelkes jobbágy, valamint 13 zsellér volt adófizető.

A kuruc szabadságharc és a különböző járványok elterjedése szintén kedvezőtlenül hatott a község gazdasági fejlődésére. Az 1715/1716-os adóösszeírás alapján meglepően sok a puszta jobbágytelek. Pereden 1715-ben 43, 1720-ban pedig 49 adófizető-volt.

Miután 1773-tól Pered a Királyi Kamara birtoka lett, majd a tanulmányi közalapítvány rendelkezett vele, a falu lakosai földesuruknak természetbeli és pénzbeli fizetséggel tartoztak. A földesúr joga volt az ún. regális jogok gyakorlása, ami főleg az italmérési, halászati, húsmérési jogokban nyilvánult meg. Ezen jogokat a földesúr átlag bérbe adta, így aztán a Királyi Kamara Pered község egy részét bérbe adta Serione grófnak.

A peredi kocsma és mészárszék bérlése a 18. század második felétől a 19. század közepéig, a feudális jogok eltörléséig, Pereden is nyomon követhető. A bérlők közt nemcsak peredieket találhatunk, hanem a környékbeli falvak lakosait is. A földesúr Pereden majorsági épületekkel is rendelkezett, melyeket az 1790-es évektől az uraság 26 hold termőföldjével együtt Kronberg Frigyes bérelt, aki új gazdasági termeléssel kísérletezett. Elsőként lóherét termesztett a peredi határban, de főleg festőcsülleg (Isatis tinctória) termesztésével foglalkozott. Ennek festékké való feldolgozására a majorsági épületeket használta fel, ahol kékfestőgyárat létesített. A festékgyár nagy jelentőségű, mivel az egész országba szállított ez a gyár kékfestéket. Kronberg Frigyes fia, Kereszt is folytatta, aki még a 19. század közepén is bérelte a majorsági épületeket. Mindketten peredi lakosoknak vallották mugakat. Kronberg Frigyes nevéhez fűződik a falu első írásban is megjelent leírása, melyet 1804-ben tett közzé. Ebből tudjuk, hogy a község lakossága főleg búza, árpa, kukorica, rozs, zab, köles és kender termesztésével foglalkozott.

Az 1787-es népszámlálás alapján a községben 1 személy tartozott a nemesek közé, továbbá volt 138 paraszt, 114 parasztökrös, 127 zsellér, 4 kőműves mesterember és 1 katona.

Az 1828-as adatok alapján a peredi adófizetők száma 578, 296 családfő, a jobbágyok száma 209, a zselléreké 64, a házzal nem rendelkező zsellérek száma 15, a kézművesek száma 18 és 1 adófizető kereskedő. A 18 kézművesből 6 takács, 4 szabó, 1 mészáros, 2 kovács, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia és 1 asztalos. Ugyanebben az évben a 209 adófizető 209 birkát, 256 tehenet, 157 ökröt, 229 borjút, 449 lovat, 150 birkát és 220 sertést nevelt. A legközelebbi nagy vásár Szeredben volt, ahol a perediek értékesítették a termékeiket.

Községünkben a jobbágyság megszüntetésére 1853-ban került sor. Az 1860-as évek elején Pered katasztere 3951 hold volt, ebből 2054 kataszteri hold szántóföld, 882 kataszteri hold rét, 743 kat. hold legelő, 128 kat. hold erdő és 112 kat. hold hasznavehetetlen terület. Ez időben a községben 393 kisföldbirtokost tart számon a korabeli statisztika. A 19. század második felében a községben nagy lendületet vett a mezőgazdasági termékek feldolgozása. Műmalom épült a faluban, amelynek későbbi tulajdonosa Mészáros Henrik volt, aki a malmot 1904-ben korszerűsítette. A malom által készített jó minőségű liszt jó hírnek örvendett a környéken.

Az árvízkárok csökkentésére 1875-ben a Vág jobb partján megalakult az Ármentesítő Társulat, amely a földművelésügyi minisztérium rendeletére 1888-ban 79 km hosszú gátat építtetett Szered és Zsigárd között. Ez Pered határát is védte. Összesen több mint 30.000 hold termőterületet védett meg az árvíztől. 1896-ban ez a társulat egyesült az Alsó-Dudvágvölgyi Vízi Társulattal, és ebből lett a Vág-jobbparti és Alsó Dudvágvölgyi Ármentesítő és Belvízelvezető Társulat. Így a falu határában és a környékén is növekedett a mezőgazdasági termelés.

1909 október 17-én átadták rendeltetésének a Vágsellye Negyed közötti vasútvonalat, amely a hagyomány szerint tervezőjéről kapta a Csángó nevet. A vasút új lehetőségeket kínált a község gazdasága és kereskedelmi fejlődése terén. Ugyanebben az évben megnyílt a község első patikája. A két világháború közötti időszakban a földbirtokok felaprózása következtében, valamint munkalehetőségek híján a község lakói súlyos gazdasági gondokkal küzdöttek.

A kisgazdák 1918-ban létrehozták a fogyasztási szövet kezetet, ami 1945-ig szolgálta a peredi gazdákat. A községben a század elején 3 olajütő működött, amelyek főleg kendermagból és napraforgómagból sajtolták az étkezési olajat. A II. világháború után a község gazdasági fejlődésének felgyorsulása az 1960-as években történt. Erőteljesen fejlődött a mezőgazdasági termelés mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés terén. A hagyományos és jellemző állattenyésztés mellett fellendült a hízóliba nevelése is. Ezen ágazat erősen exportorientálttá vált. Dinamikusan fejlődött a primőr zöldségek termesztése is, ami nagyban hozzájárult a lakosok jövedelméhez. Ezekben az években számos középület épült a községben, pl. új alapiskola, óvoda, szociális otthon, több üzletközpont, és új lakónegyedekkel gyarapodott a község.

1996-ban a községben befejeződött az ivóvízhálózat és a gázhálózat kiépítése, ezáltal a község besorakozott a fejlett települések közé.

A községben az aktív keresők száma 1747 személy, ebből 431 a mezőgazdaságban dolgozott, 15 az erdő és halgazdaságban, 404 az iparban, 58 a közlekedésben, 86 a szolgáltatásokban, 324 az építészetben, 1765 a kereskedelemben, 178 az iskola és egészségügy területén, 2 a tudományok, 74 az egyéb gazdasági ágazatok területén. Az épületek száma 1991-ben 1203, ebből 1187 családi ház és 13 tömbház.

 

A község egyházi, valamint középületei és műemlékei

Eredetileg Pered lakossága teljes mértékben római katolikus vallású volt. A 16-17. században a lakosság nagy hányada a reformáció híve lett, majd a jezsuita rend az ellenreformáció alatt a lakosságot visszatérítette a római katolikus hitre.

Pered első temploma 1717-ben épült a nagyszombati jezsuita rend támogatásával. A templom Xavéri Szent Ferenc tiszteletére volt felszentelve. Téglából építették, fatornyában két kisebb harang volt. A község a 16. századig valószínűleg Deáki, majd Sellye, 1642-ben ismét Deáki, 1728-tól pedig Zsigárd leányegyháza volt.

Pered 1803-ban kivált a zsigárdi anyaegyházból, és saját egyházat létesített. Első plébánosa Grigely Jánoslett. Az első templom a 19. század elején már kicsinek bizonyult, ezért 1816. május 26-án új templomot kezdtek építeni, amelyet 1820. október 11-én szenteltek fel Fekete Mihály szeredi főesperes jelenlétében.

A templom építője Schwartz György volt, akinek nevéhez fűződik a sellyei uradalom több épületének építése, ill. átépítése is. A templom falában kívülről az 1848-1849-es szabadságharcból, ill. a peredi csatából származó ágyúgolyók vannak. A jelenlegi templom klasszicista stílusban épült. Egyhajós, poligonális záródású építmény hozzáépített sekrestyével,beépített toronnyal. A szentély kettős boltíves. A szentélyt a múlt század második felében átépítették. A templom homlokzatait falsávkeretek, valamint félkörös bezárású ablakok tagolják. A torony a csúcsos homlokzat középtengelyében helyezkedik el, és mérsékelt rizalitot alkot. Öblös tetővel van fedve.

A jelenlegi oltárkép osztrák festő műve, Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, és a 19. század második felében került annak az oltárképnek a helyére, amelyet a templom építésének idején az elefánti pálos rendiektől hoztak a templomba. A szentségházat, valamint a keresztvíztartót Minius Bertalan nyitrai szobrász készítette. A templomban lévő képek egy része Schneider Gáspár nagyszombati festő alkotása.

A peredi templom első orgonája 1824-ben készült, Vonberger Mátyás budai mester műve volt, az I. világháború után felújították. A Hétfájdalmas Szűzanya-mellékoltár a 19. századból való, alatta a szent sír látható a halott Krisztus testével. A Jézus szíve-mellékoltár álgótikus mű, oldalain angyalokkal. Ez eredetileg a peredi zárdakápolnábanvolt. A Lourdes-i Szűz Mária-mellékoltár a 19. és 20. század fordulóján készült. A Rózsafüzéres Szűz Mária-mellékoltár álgótikus stílusú. A karzat - nagykórus -1926-ban épült. Ezen foglal helyet az orgona is. A boltozatot Takáts Vilmos 1952-ben alkotott freskói díszítik. A hajóban számos faliszobor van, pl. Szent Terézé, Szent Antalé. Több híres plasztika is látható itt, pl. Szent Ferencé, Szent Bernadetté, Szent Józsefé, Szent Erzsébeté és Szent Margité. Nagy szobor ábrázolja Szent Jánost és Szent Andrást.

A szószék, amely fából készült, klasszicista munka a templom építésének idejéből, négyszögű, a mellvédjét többszínű fafaragás díszíti. A keresztelőkút mellett van a Rózsafüzéres Szűz Mária képe - az eredeti festmény másolata a 19. század második feléből. A templomhajó belső oldalain Krisztus keresztútjának 14 stációja van elhelyezve. A templom bejáratának bal oldalán a falon egy 180 cm magas kép függ. Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. Ez a kép az 1866-os évi kolerajárvány áldozatainak emlékére készült. A bejárattól jobbra van elhelyezve a II. világháború áldozatainak emléktáblája. Fölötte látható Berecz Gyula komáromi szobrászművész domborműve, amely a halott Krisztust és a síró Mária Magdolnát ábrázolja. Ez a komáromi Szent András-templom egyik keresztútállomásának alapján készült öntvény. A Szent Ritát ábrázoló fadombormű Wilovskytól származik. A sekrestyéből a templomba jövet jobb oldalt egy klasszicista harangocska (csengő) van a falra rögzítve valószínű, hogy a templom építésének idejéből való. A kelyhek 1820-ban és 1865-ben készültek. Az első szentségtartót a szájhagyomány szerint annak idején ellopták, és egy kútba dobták. Majd új szentségtartó készült, amely még ma is használatos. A harangok a templomtoronyban vannak. Az eredeti harangokat az I. világhábo rúban hadi célokra használták fel, majd új harangok kerültek a helyükre. A legnagyobb, az öreg harang 1921-ben, a középső, a családi harang szintén 1921-ben készült, az eredeti kisharang ugyanebből az időből való, amelyet - miután megrepedt -1960-ban újjáöntöttek. A római katolikus templom főhomlokzata előtt áll az oszlopon elhelyezett Szentháromság-szobor, amelyet Somogyi Gábor állíttatott 1857-ben.

A peredi plébánia a templommal szemben északi irányban áll. A templommal egyidejűleg épült. L alakú földszintes épület. Főhomlokzatát falsávkeretek tagolják. A főhomlokzat szoborfülkéjében álló plasztika Szűz Máriát ábrázolja a gyermekkel. A plébánia falában is 1849-ből származó ágyúgolyó van.

Pered temetője két felekezeti részből áll. A nagyobbik rész a római katolikus, a kisebbik pedig az evangélikus. A temető főbejáratától a Golgotához vezető út mindkét oldalán Jézus Krisztus keresztútjának 14 állomása (stációja) helyezkedik el. Ezek önálló építmények, amelyeket külön-külön egy-egy peredi katolikus család építtetett. Ezekben pléhre festett képek a keresztút egy-egy állomását ábrázolják.

A keresztút végén - a kápolna előtt van a Golgota (Kálváriadomb). Ennek tetején 3 kereszt áll. Középen Jézus Krisztus keresztje, kétoldalt a két latoré. A keresztek alatt Szűz Máriát és Mária Magdolnát ábrázoló plasztikák vannak. A Golgota lépcsői előtt az egyik oldalon Jézus Krisztus és az angyalok, a másik oldalon Szent József és Szűz Mária szobra áll. A Golgota bal oldala alatt van a lourdes-i barlang. A Golgotát Kovács Antal, János és Ágoston testvérek építtették 1869-ben. A Golgotát 1931-ben javították, újították fel. A Golgota mögött egy egyhajós kápolna található. Főhomlokzatát falazott csúcsalakzat alkotja. A főbejárat fölött tábla jelzi a kápolna építésének idejét - 1869 - és felújításának évét - 1986. A csúcsalakzat tetején fémkereszt áll. A kápolna homlokzatát álgótikus, színes üvegű, csúcsos ablakok tagolják, amelyek könyöklőpárkányos, falsávos, domború ablakkeretekben helyezkednek el. Belül a sokszögű záródású szentélyt a hajótól diadalív választja el. Donga boltozat fedi. A koronázópárkányt ívelt képszék (fríz) módjára alakították ki. A kápolna eredeti berendezése fokozatosan módosult és bővült.

A kápolna karzatán egy kisebb harmónium van, amely jelenleg működésképtelen. Az álgótikus stílusú Jézus Krisztus-oltár oldalain Szent Antal és Szűz Mária, alatta Szent Alajos és Szent Teréz szobrai helyezkednek el. A falon Szent Rókus, Szent Vendel, valamint Jézus Krisztus szobra látható. Az előcsarnok jobb oldalán Szűz Mária kisoltára, bal oldalán egy feszület áll. A kápolna boltozatát Kováts Vilmos festő által 1968-ban felújított freskók díszítik.

A temető bejárata előtt Jézus Krisztus kínszenvedésének jelképe áll, a Hétfájdalmas Szűzanya képénél. Ezt a 19. században állíttatták, majd 1987-ben felújították. A temető keleti részén volt egy vörös márványból készült kereszt, amely az 1866-os kolerajárvány áldozatául esett héttagú családra emlékeztet. Ez a kereszt a 30-as években eltűnt a temetőből.

Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek már a 18. században említést tesznek a Szent Donát-szoborról, ami a Helyrét dűlőben áll. Az eredeti valószínűleg elpusztult. Helyébe új szobrot Szőke Lénárd és Kovács Anna állíttatott, 1939-ben szentelték fel. A szobrot 1993-ban felújították. Ugyan azon forrás két kőkeresztet is említ a faluban. Az egyiknél az a megjegyzés szerepel, hogy nagyon régi, és a régi templomtól keleti irányban áll, a másik kereszt pedig a temetőben volt a 18. században.

A Nepomuki Szent János-szobor, amelynek eredeti helye a mai Hitelszövetkezet előtt volt, Minius Bertalan szobrász műve 1821-ből, jelenleg a katolikus templom és a plébánia között van elhelyezve.

Az alszegi faluvégen út menti feszület áll 1899-ből, amelyet Lelovics László és felesége, Varga Terézia építtetett.

Az Új sor nevű utcában magas vassínekből szerkesztett harangláb áll egy haranggal a felső részén. Alatta Jézus Krisztus kínszenvedésének jelképe a szoborfülkében Szűz Mária szobrával, lent az angyali üdvözlet képe a 19. század második feléből, valószínűleg 1884-ből. Ezt a haranglábat, amelyet a lakosság bécsi harangnak nevezett el, Tyúkos Mihály peredi lakos emeltette hálából, mivel az akkori években a jó mezőgazdasági termés nagyban hozzájárult a gazdasági gyarapodásához.

A Széles utcában a tűzoltószertár közelében Szent Flórián szobra áll, amelyet Dobis Péter állíttatott 1871-ben. A Zsigárdi utca közepén a vasútállomás felé vezető útkereszteződés bal oldalán pedig egy kőkereszt áll Jézus Krisztus plasztikájával, a szoborfülkében Szűz Mária szobrával. A kereszt a 19. század második feléből való. A Zsigárdi utca végén bal oldalt egy vörösmárvány kereszt látható, amelyet Vászondi Mihály és felesége, Szekeres Margit emeltetett 1901-ben. A Szeli utca végének bal oldalát Szent Vendel klasszicista stílusú, 1915-ből való szobra vigyázza. A falutól kb. 500 m-re, a volt királyrévi országút jobb oldalán 1926-ban Horváth Lénárd és felesége, Lelovics Anna állíttatott keresztet. Ez az ún. Hilláro-kereszt. Ugyanezen az úton van, a Fekete ért elhagyva, Pered és Királyrév kataszterének találkozásánál az útkanyar bal oldalán, a Mészáros Henrik által 1915-ben hálából a jó termésért állíttatott kereszt. Deáki felől jövet az országút bal oldalán a falutól kb. 200 méterre áll a Körösi Mátyás és neje, Szabó Katalin által emeltetett gránitkereszt az 1925-ös évből.

A peredi evangélikus imaház a Széles utcában található. A jelen század 50-es éveiben készült egy befejezetlen családi ház átalakításával. Az alaprajza négyzetes, egyszerű szilárd épület. Homlokzatait csupán a hosszúkás ablakok tagolják az ívelt mélyedésekben. A bejárat fölött a következő felirat olvasható: „Ked' boh snami - kto proti nám. RF.M.RÍM.8.31. (Ha az Isten velünk - ki ellenünk...)

A zsidó temető 1980-ban megszűnt ugyan, de a 19. és a 20. század elején állított síremlékek darabjai megtalálhatók a temető helyén lévő parkban.

A temetővel szemben áll az 1849-es peredi csatát megörökítő emlékmű. Az obeliszk-szerű emlékművet a Pozsonyi Honvédegylet emeltette 1869-ben a térség csatáiban elesett honvédek emlékére. Az emlékmű állításának aktív szervezője volt Ürge Lajos, az akkor peredi jegyző, aki maga is honvéd volt.

Az új kor emberarcú szelleme Pered önkormányzatát is elérte, így a falu főterén, Főszeg és a Zsigárdi utca kereszteződésében, új környezetben áll az I. világháború áldozatainak frissen restaurált emlékműve. Ennek a háborúnak 131 áldozata származott Peredről. Tiszteletükre a község 1931-ben emeltette az emlékművet, amely Mack János pozsonyi szobrász alkotása.

A községi hivatal előtti parkban, a főtérhez közel még két emlékmű felállítását tervezték. A minden emberi méltóságukban megalázott kitelepítettek-deportáltak emlékművét, Csillag András fiatal szobrász alkotását, a szülőföldtől elszakítottak befogadó településeinek egy-egy kockakövével 1998. augusztus 22-én avatták fel.

A főutcán két iskola épülete található. A régebbi Tomaschek János nyitrai építész műve, 1847-ben adták át rendeltetésének. A peredi iskolaügy azonban sokkal régebbi múlttal rendelkezik. Valószínű, hogy már az első templom mellett működött iskola. Név szerint az eddig ismert legrégibb tanító Radó György, akinek nevével 1756-ban találkozunk.

Az 1874-ben átadott iskola építésére nemcsak a tanulók számának megszaporodása miatt volt szükség, hanem azért is, mert az iskola épülete a peredi csata alkalmával leégett.

A főutcán található újabb iskola épülete századunk második évtizedében épült, mivel a múlt században épült iskola ekkor már kicsinek bizonyult, tudniillik a faluban 1902-ben már hat tanító működött.

A templom közelében bal oldalt egy gyalogjáró vezet a Krisztus Megváltó Leányai nevű zárdához. A zárdaalapító Darázs Benedek és felesége, Borsányi Mária jómódú peredi házaspár volt, akiknek nyolc gyermekük született, de mind a nyolc meghalt. A zárda a legfiatalabb leánygyermekről, Viktóriáról kapta nevét annak elhalálozásakor. Miután a házaspár zúgolódás nélkül fogadta el Isten kezéből a fájdalmas kereszteket, felkínálta az Úrnak gyermekeik itt maradt örökségét. így lett Pereden új zárdaa kongregátusnak, a szülőknek pedig a benne szolgáló kedvesnővérek nyújtottak vigasztalást. A zárda alapkőletételére 1931. szeptember 14-én, felszentelésére 1932. július 2-án került sor.

A község neves személyiségei

Kronberg Frigyes 1790-től jelentős földterületeket és épületeket bérelt Pereden. Új mezőgazdasági temékek kísérleti termesztésével foglalkozott. Elsőként termelt a környéken lóherét. Pereden elsősorban festőcsülleg termesztésével és ennek kékfestővé való feldolgozásával vált ismertté. Kékfestőgyára az egész monarchiába szállított festőanyagot. Több műve jelent meg írásban, amelyek a lóhere, ill. a festőcsülleg termesztésével foglalkoznak. 1804-ben leírást közölt Peredről,amelynek külön érdekessége, hogy latinnémet-magyar-szlovák-cigány kis szótár egészíti ki. Kékfestőgyárát fia, Kronberg Kereszt vette át és működtette a múlt század első feléig.

Grigey János Pered első plébánosa, 1801-ben végezte el a pozsonyi szemináriumot, majd mint segédlelkész Zsigárdon működött, ahonnét 1803-ban került Peredre, a helyi plébánia létrehozásakor. Itt 1815-ig tevékenykedett. Ekkor Pozsonyba költözött, ahol rövidesen, 1817. június 5-én meghalt.

Kern Károly plébános a múlt században nemcsak mint espereshelyettes, hanem mint tanfelügyelő is ismert volt. 1812. szeptember 28-án Púchovban született. Pappá Nagyszombatban szentelték 1835. szeptember 5-én. Peredre Szelőcéről került 1864. július 13-án. Itt nevezték ki alesperesnek. 1871. január 11 -én hunyt el. Sírja a peredi temetőben van, közel a Kálváriadombhoz.

Thorma Károly Pered első gyógyszerésze volt. Komáromban született 1876-ban. 1926-ban halt meg. Sírja a peredi temetőben van.

Péter János a csehországi Újezdből származik. 1843-1849 között Vágsellyén, majd 1849-től Pereden tanított. 52 évig működött mint pedagógus. 1889-ben halt meg. Pereden van eltemetve, sírja a kápolnát és a Kálváriát összekötő út mentén van. Gyermekei közül János (1853. május 20-án Pereden született) a Budapesti Közgazdasági Középiskola tanára, majd a Kereskedelmi Főiskola igazgatója lett. Több cikket írt a korabeli újságokba, oroszból is fordított. Közgazdasági földrajz című műve 1889-ben jelent meg Budapesten. Társzerzője a Földrajzi és Statisztikai Egyetemes Zseb-Atlasznak, amely 1897-ben Budapesten jelent meg. A Magyár Középiskolai Tanítók Egyletének elnöke volt. Péter János további gyermekei, József és Zsófia szintén tanítóként dolgoztak. József (1856. február 22-én Pereden született) tankönyvet írt Eljárásom a betűszemélyesítés és a fonomimika segítségével való olvasástanításban címmel, amely nemcsak általános elismerésért vívott ki új tanítási módszerével, hanem több kiadást megérve jelentősen hozzájárult a tanítás színvonalának emeléséhez országszerte. 1925. augusztus 14-én Sellyén halt meg, az ottani temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ribányi Olivér 1848. december 8-án született Nagyszombatban. Pappá 1871. július 31-én szentelték. 1907-től működött Pereden mint plébános. Francia és német irodalmi műveket fordított magyarra. Kisebb vallási témájú tanulmányokat is írt. 1929. szeptember 25-én halt meg. Sírja a peredi temetőben van nem messze a Kálváriadombtól.

Mészáros Henrik (1859. júl. 21. -1932. nov. 11.) Népes peredi családból származott. Népgyógyászként is tevékenykedett. Orvoskisegítőként több mint 5 évig kórházban dolgozott, ahol ismereteket szerzett a betegségekről és a gyógyításukról. A diagnózist a páciens körmei alapján határozta meg. Húszéves korában a Békés megyei Csorvás község kórházába került, ahol 25 évig dolgozott. Szülőfalujába, Peredre való hazatérése után megvette a helyi műmalmot és átalakította, így a környék legjobb kenyérlisztet őrlő műmalma lett. Gyógyító tevékenységét itthon is folytatta. Naponta átlagosan több mint száz páciens kereste fel. Receptjeit elfogadták az ország minden gyógyszertárában. Jobbára gyógyfüvekkel gyógyított. Mint peredi csodadoktort emlegették. Gyógyítási sikereiről több köszönőlevél, elismerés, sőt külföldi kitüntetés is tanúskodik. A peredi római katolikus temetőben helyezték nyugalomra.

A község szimbóluma

A község által kiadott iratok hitelességük jeléül pecséttel voltak ellátva. Pered legrégibb pecsétje a falu elöljárósága által kiadott 1661-bői származó iraton található. A pecsétkép pajzsot ábrázol, amelyen az eke része, az ekevas és csoroszlya, valamint két rózsa látható. A község ezt a pecsétet a 18. század hatvanas éveiig használta. Az újabb pecsétet, amely pálmaág közé helyezett ekevasat ábrázol, 1800-tól ismerjük, azonban valószínűleg korábbi keltezésű. A községnek még további három pecsétjét ismerjük az 1836-1910-es évekből. Az első kettőn megmaradt az eke részeinek ábrázolása, és a továbbiakban kibővültek 3 búzakalásszal. Az 1910-es pecsét már magát az ekét ábrázolja, kiegészítve további mezőgazdasági szerszámokkal: sarlóval, kaszával, valamint egy kéve gabonával.

A község felújított szimbólumai a heraldikailag legtisztább, legrégibb pecsétből indulnak ki.

A község címere: piros pajzsra helyezett aranyszínű ekevas és csoroszlya, kiegészítve a pajzs két felső sarkában két aranyszínű, négy zöld rózsával. A község zászlaja, amely színeiben azonos a címer színeivel - háromfarkú, zöld, piros és sárga ismétlődő színezetű. A község címereit és színeit a község önkormányzata a 143/OZ/94-es határozattal fogadta el és hagyta jóvá, illetve a belügyminisztérium a HR T-35/94 szám alatt 1994. november 9-én jegyezte be.

Szerzők:

PhDr. Novákné Pálinkás Veronika
a Vágsellyei Állami Járási Levéltár igazgatója
Pásztor Árpád
volt polgármester